júl.
15

Fő cél a közös érdekek együttes és eredményes érvényesítése

A Magyar Mérnöki Kamara és a Magyar Építész Kamara elnökei első hivatalos megbeszélésükön áttekintették a közös érdekkörbe tartozó legfontosabb ügyeket és a még eredményesebb együttműködés lehetőségeit.

Wagner Ernő, az MMK és dr. Hajnóczi Péter a MÉK elnöke áttekintette a két kamara által kölcsönösen fontosnak tartott témákat. A két szakmai szervezet tagsága részben közös, a jogszabályok jelentős része is mindkét kamara tagjait érinti. Így a jogszabálytervezetek véleményezésében, is hagyományosan szoros az együttműködés.  
Az is előfordult, hogy a két kamara tagságát együttesen érintő kormányzati döntéssel kapcsolatban közös nyilatkozatot adott ki a két szervezet.
A két elnök megállapodott abban, hogy a Közbeszerzések Tanácsában mindkét kamarát Wagner Ernő képviseli majd.
A megbeszélésen szó esett még a további egyeztetéseket igényló kérdésekről is, mint a szakági tervezők szerepe az egyszerű bejelentéssel készülő lakóépületek tervezésében vagy a mérnökök terveihez kapcsolódó szerzői jogok megfelelő rendezése.

 

MMK-MÉK.pdf